Nem is olyan rég, jól emlékszem még… 😉

Nem, nem játszottam egy gitáron, hanem találtam egy tréninget, ami felkeltette az érdeklődésemet. Átütőerő a kommunikációban. Tetszett a név, tetszettek a hírlevelek, amiket a tréner küldött, s úgy éreztem, ezt a képzést nekem találták ki.

Több, mint 10 éve vendéglátóztam már akkor – azidőtájt már hosszabb ideje éppen külföldön – tehát a mindennapi munkám szerves része volt az, hogy emberekkel beszélgessek és értékesítsek. A visszajelzések alapján többnyire elég jól is csináltam, de időről-időre feltűntek nehezebben kezelhető vendégek, akik meglehetősen próbára tették a türelmemet és szerettem volna fejlődni azon a téren, hogy a velük való kontaktus könnyedebb és gördülékenyebb legyen...

Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban…

Ja nem is, csak úgy kb.20 éve Fonyódon készült a kép, ki tudja már ilyen hosszú idő távlatából, hogy milyen apropóból. Nem is ez most a lényeg, hanem, hogy mikor a legutóbbi (ki tudja hányadik) költözésemkor a kezembe került a fotó, pár pillanat erejéig visszarepített a múltba.

Huszonév távlatából, az azóta megélt tapasztalataim birtokában döbbenetesen másképp látom az akkori időket, mint ahogy ott és akkor megéltem őket. Pár évvel túl egy miattam fuccsba ment esküvőn, egy nem túl sok kilátással kecsegtető kapcsolatban ücsörögve, magamat okolva szinte mindenért IS, nem találva a megoldást arra, hogyan is BOLDOGulhatnék végre…

Évekre a szó szerinti kiúttól.

Ausztriába.

Ahol aztán hama...

Na jó, nem annyira, mint a képen – kicsi Bogi fotója csak azt a célt szolgálja, hogy lássátok már akkor is szerettem enni. 🙂

Ahogy drága Szüleim is.  Akik kb.annyit tudtak a vendéglátásról, hogy aki ezt a szakmát választja, sosem kell éhen halnia, hisz ameddig a Föld kerek mindig lesznek vendégek. 

Cirka ennyi infoval startoltam tehát pályaválasztáskor arra vonatkozóan, miért is lesz jó nekem majd pincérlányként leélni életem jelentős részét.

Lássuk be, ennél azért érdemes picit többet tudni a leendő tervezett munkánkról ahhoz, hogy felelősségünk teljes tudatában merjük kijelenteni: Te az enyém, én a Tied…

Na de kitől is lehetséges hiteles infokat beszerezni manapság ezügyben? Mikor a szakmában lévők többsége ideje nagy részében szinte...

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy blogi.hu… Egy másik országban, egy másik életben, egy másik tárhelyen.

Azóta eltelt majd’ 10 év. A vörös rövid haj már a múlté, ahogy még nagyon sok dolog, ami ott és akkor én voltam.

Ami maradt belőlem, az egy merőben másik Blogi.

Kicsit régebb óta vagyok fiatal, kicsit több a tapasztalatom, kicsit kisebb a jelenlegi fizetésem, de töretlen a lelkesedésem és a hitem, hogy amit anno megálmodtam, azt megvalósítom.
3 hét múlva leszek 45. 3 hét múlva lesz 5 éve, hogy búcsút mondtam a kétlakiságnak, eldöntve, hogy itthon BOLDOGulok és erre megtanítok annyi embert, ahányat csak tudok. 3 hét múlva magam mögött hagyom az “A” oldalt és ezzel újabb fejezet zárul az életemben...